Nnna.
Hogy is kezdjem: előbb utóbb minden megoldódik, jön a feloldozás és a megkönnyebülés.
Nincs ez másként egy hajó eldugult WC-jével sem!
(Erről korábban leginkább itt: Élet a hajón - the waste tank saga)
Csak itt a szorulás utáni felemelő pillanatban, amikor a pszológusokat megszégyenítő rábeszélés és ráhatás után kis hajónk végre lerakja terhét, akkor tetemes mennyiségű sz@r távozik a tengerbe.
Egész Port Elizabethig kellett ehhez vitorláznunk, ahol is sikerült egy nagyon ügyes mindnes vitorlás szerelő / szervízelő srácot felhajtani.
Az amúgy vidám természetű arc, végighallgatva a problémáinkat még nagyobb kacajra fakadt.
Bevetve minden ilyen irányú tapasztalatát egy légpumpázást javasolt! Úgy tűnt, nem először csinál ilyesmit.
S akkor elkezdődött a művelet. Mindenki élénken asszisztált. Az izgalom a tetőfokán. A pumpás megoldással szemben voltak korábban ellenérzéseink (miszerint nem lenne jó berobbantani a tartályt magunkra), de ekkorra már mindenki meghozta a kompromisszumos döntést. Ha kell, hát nyomassuk meg!
A srác fejenálva tartotta a pumpacsövet a túlfolyó nyílásához. A lányok hátrább, a fiuk előrébb húzódtak. Egy ekkora művelethez egy skipper, de minimum egy fedélzetmester kell, szóval Csabi kezelte a pumpát. Nyomta és húzta, először kézzel, majd lábbal..... de semmi.
Nem jó, mondja az arc.
Körbe kell tekerni valamivel, mert ereszt a cső körül a levegő. Na ekkor jött az erősítés... a lányok személyében, akik bevetették a konyharuhát!
Cső beteker, srác visszafekszik, mindenki rendkívül feszült megint, egy újabb lélegzet (ki tudja utána lehet-e levegőhöz jutni), az adrenalin felszökik... összehangolt műveletre kerül sor! Elhangzanak a parancsszavak (egy halzolás 20 csomós szélben a kanyarban sincs ehhez képest), s akkor! Na jó ennyire nem volt durva... de majdnem.
... hát látni kellett volna azt a megkönnyebülést, ami akkor kiült az arcokra. (illetve láthatjátok, mert felvettem slowmo-ban :)
Elindult és csak dőlt a cucc, egy hatalmas barna felhőt képezve a hajó mellett a vízben :)
Huh. s megint csak huh.
Ez kőkemény volt. Bennünk volt nagyon, hogy még egyszer ezt a halgyilkos műveletet nem kellene eljátszani, így a csapat kinevezte a megreparált wc-t tartalék kisvécének és utána a szokásos: feljebb húztuk a lobogót és megittunk egy kör manőver italt az izgalomra.
Nna, ez lett a vége a waste tank saga-nak.
(s mikor visszaadtuk a hajót, akkor mélyen hallgattunk a 3-as fokozatú incidesről...)
A Port Elizabeth albumban van még pár vonatkozó kép és videó persze:
Album: Port Elizabeth hazafelé menet
Hogy is kezdjem: előbb utóbb minden megoldódik, jön a feloldozás és a megkönnyebülés.
Nincs ez másként egy hajó eldugult WC-jével sem!
(Erről korábban leginkább itt: Élet a hajón - the waste tank saga)
Csak itt a szorulás utáni felemelő pillanatban, amikor a pszológusokat megszégyenítő rábeszélés és ráhatás után kis hajónk végre lerakja terhét, akkor tetemes mennyiségű sz@r távozik a tengerbe.
Egész Port Elizabethig kellett ehhez vitorláznunk, ahol is sikerült egy nagyon ügyes mindnes vitorlás szerelő / szervízelő srácot felhajtani.
 |
| Na ő volt az. S még az asztalhoz is hozott epokitot, hogy visszarakjunk egy kiszakított csavart. (Nem mondom meg melyik Á-val kezdődő nevü leány szakította véletlen le az asztalt :D) |
Bevetve minden ilyen irányú tapasztalatát egy légpumpázást javasolt! Úgy tűnt, nem először csinál ilyesmit.
S akkor elkezdődött a művelet. Mindenki élénken asszisztált. Az izgalom a tetőfokán. A pumpás megoldással szemben voltak korábban ellenérzéseink (miszerint nem lenne jó berobbantani a tartályt magunkra), de ekkorra már mindenki meghozta a kompromisszumos döntést. Ha kell, hát nyomassuk meg!
A srác fejenálva tartotta a pumpacsövet a túlfolyó nyílásához. A lányok hátrább, a fiuk előrébb húzódtak. Egy ekkora művelethez egy skipper, de minimum egy fedélzetmester kell, szóval Csabi kezelte a pumpát. Nyomta és húzta, először kézzel, majd lábbal..... de semmi.
Nem jó, mondja az arc.
Körbe kell tekerni valamivel, mert ereszt a cső körül a levegő. Na ekkor jött az erősítés... a lányok személyében, akik bevetették a konyharuhát!
Cső beteker, srác visszafekszik, mindenki rendkívül feszült megint, egy újabb lélegzet (ki tudja utána lehet-e levegőhöz jutni), az adrenalin felszökik... összehangolt műveletre kerül sor! Elhangzanak a parancsszavak (egy halzolás 20 csomós szélben a kanyarban sincs ehhez képest), s akkor! Na jó ennyire nem volt durva... de majdnem.
... hát látni kellett volna azt a megkönnyebülést, ami akkor kiült az arcokra. (illetve láthatjátok, mert felvettem slowmo-ban :)
Elindult és csak dőlt a cucc, egy hatalmas barna felhőt képezve a hajó mellett a vízben :)
Huh. s megint csak huh.
Ez kőkemény volt. Bennünk volt nagyon, hogy még egyszer ezt a halgyilkos műveletet nem kellene eljátszani, így a csapat kinevezte a megreparált wc-t tartalék kisvécének és utána a szokásos: feljebb húztuk a lobogót és megittunk egy kör manőver italt az izgalomra.
Nna, ez lett a vége a waste tank saga-nak.
(s mikor visszaadtuk a hajót, akkor mélyen hallgattunk a 3-as fokozatú incidesről...)
A Port Elizabeth albumban van még pár vonatkozó kép és videó persze:
Album: Port Elizabeth hazafelé menet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése