Légifelvételek!

... mert utazott velünk egy drón.

Most, hogy Elon Musk egy Teslát juttatott fel az űrbe, itt az ideje erről is beszámolni.

A történet ott kezdődött, hogy Kristóf beáldozva ruhatárának jelentős részét hozott magával egy drónt. Egy amolyan rendes stabil, kamerás masina, ami egy kézipoggyász méretű bőröndben lakott és utazta velünk körbe a Karib-tengert.

Sokáig nem tudtuk elővenni. Az efféle repülő szerkezetek egyik ellensége ugyanis a nagy szél...
Aztán mire elővettük volna már vagy lemerült, vagy nem tudott kapcsolódni, de nem adtuk fel.

S végül egy szép napon repültünk vele egyet. Ugyan izgultunk nagyon, mert a távirányító egyik antennája sérült volt, hát ki tudja mikor veszítjük el vele a kapcsolatot.
De nem volt baj, s a nagysikerű partról indítást utána megismételtük egy még nagyobb sikerű fedélzetről indítással is!

S így készülhettek el az alábbi légifelvételek.

Album: Caribean drone films

Jardin de Balata

A botanikus kert...
Martinique szigetén érdemes meglátogatni a rum lepárlók mellett a botanikus kertet is.

Egy hosszabb szerpentin út vezet a kerthez, ahol a növények mellett kolibrik is élnek, van canopee pálya a lombkorona szinten, s a séta végén egy kimondottan jó étteremben lehet ebédelni. A kaják isteniek voltak, s itt nagyon jól szolgálják fel a dark rumot.

Aki a szereti a növényeket és a harmóniát, az ne hagyja ki a Jardin de Balata kertet!

Odafele taxiztunk, amit jóelőre leszerveztünk. Az út a hegyvidéki rally szakaszokat idézi... Itt kell elmondanom, hogy a scopolamin tapasz, amit tengeribetegség ellen ragasztottam nagyon hatásos volt. Most hogy már nem volt rajtam, ez a fél óra is elég volt, hogy beszédüljek.

Részünkről emlékezetes volt, hogy az utat a hegyekből visszafelé tömegközlekedéssel tettük meg.
Elsőosztályú busz érkezett kis késéssel, nem volt tömeg és a városban a kedvünkért kis kitérőt is tett a vezetőnk, hogy hamarabb visszasétálhassunk a szállásunkra.

A képek magukért beszélnek:
Album: Jardin de Balata

Fort de France

S végül az utolsó éjszakát Fort De France-ban töltöttük.

Martinique fővárosa már egy igazi nagyváros, trópusi-karibi kiadásban. Zűrös külvárosi negyedek, zsivány sihederek kiszuperált verdákkal, színes emberek és hatalmas élet a központban.

Milyen lehetne: nyüzsgő, koszos és így varázslatos :)

Az utikönyvek viszont jól mondják: a város gyakorlatilag bezár szombatra. Semmilyen értelmes hely nincs nyitva ezen a csodálatos napon. Így sikerült beülni egy gyorskajáldába. Na az egy élmény volt.

De utána felüdülés volt találni a szűk utcáskákon egy nagyon hangulatos kis éttermet a La Vieux Foyal-t.

Persze megnéztük a főteret, hatalmas tömegek jöttek össze valamilyen fesztiválra. De igazából nem sokat időztünk. Azért jöttünk, hogy megaludjunk valahol. Ágyban. Légkondis szobában.

Képek:
Album: Fort de France

Kiköltözés

Visszadtuk a hajót...

Ez így nézett ki képekben:

vidám csapat...

na jó, valójában mindenkinek ilyen ábrázata volt...

Most nincs erőm írni ehhez.
Talán csak annyit: vegyes érzelmekkel hagyja ott az ember a háromhetes vitorlás otthonát.
Az idő relatív. Sokkal többnek tűnt, mint amit ott eltöltöttünk...

Óh, sóhaj.

S akkor elkezdett egy kicsit hullámozni a szárazon is. Na jóvan, legaláb egy kis billegés megmaradt még.

Még pár kép:
Album: kiköltözés

Les Anses-d'Arlet, Martinique

Mielőtt visszahajóztunk a charter céghez, megint megálltunk Les Anses d'Arlet-ban.
Ide is érdemes volt visszatérni.

Legutóbb mikor itt jártunk hatalmas szertartás volt a templomban, most sikerült megnézni belülről is. Nincs orgona egy ekkora templomban, de állandó dobfelszerelés igen! S akkor eszünkbe jutott, hogy innen szólt karibi stílusban a Csendes Éj legutóbbi ittjártunkon.

a zenészek gyakori vendégei lehehetnek a templomnak

Egyébként meg csak élveztük utunk utolsó napjait ekkor már: SUP, úszás, ponyva alatt alvás, s a part menti kávézók és sörözők látogatása.

Rövid kis bejegyzéshez álljon itt egy kis album is:
Album: Les Anses-d'Arlet, Martinique

Port Elizabeth - hazafelé menet

Port Elizabeth Bequia szigetén egy kis halászfalu, csodálatos öböllel és hangulattal.
Nem szabad kihagyni!  Az emberek Bequia-án büszkék, egy csodálatos helyen élnek és csodálatos hangulatot varázsolnak az arra betérőknek.

Apa és fia.. zsebpeca, fürcsi és lazázás

Már a parton mikor kikötsz a Whaleboner bár az első, amivel találkozol. Igazi karibi hangulat, bálnacsontok mindenhol. (A térségben ez az egyetlen hely, ahol felügyelt módon, de vadásznak bálnára, mint megtudtuk.)

De van itt élőzenés, táncos szórakozóhely, a parton morzéval kommunikáló amatőr-rádiós bácsika, teljesen betépett zöldségárus és a koktélok között a mindent űberelő boat fuel is megtalálható.

árnyasban...

De voltunk már itt dél felé menet is: Post: Bequia - Port Elizabeth
Meg a korábbi fotók is: Album: Bequia - Port Elizabeth

Azon kívül, hogy már jártunk itt korábban és tudtuk, hogy jó lesz, itt sikerült megjavítani a wc-t, felküldeni a drónt (ami egy kisebb bőrönd méretű cucc, s Kristóf lelkesen körbehurcolta az egész térségen), valamint feltölteni a gyümölcs, víz és kajakészleteket.

Vendégművészek... 

S persze most másodjára is visszatértünk Laura's éttermébe, ittunk jól elkészített kávét még a hegyet is megmásztuk, hogy megismerhessük Tantie-t.

Most álljon itt ennyi, meg az újabb fotók:
Album: Port Elizabeth - hazafelé menet

Ha lesz drónos légifelvétel, akkor berakom majd ide:

The waste tank resolution

Nnna.

Hogy is kezdjem: előbb utóbb minden megoldódik, jön a feloldozás és a megkönnyebülés.
Nincs ez másként egy hajó eldugult WC-jével sem!
(Erről korábban leginkább itt: Élet a hajón - the waste tank saga)

Csak itt a szorulás utáni felemelő pillanatban, amikor a pszológusokat megszégyenítő rábeszélés és ráhatás után kis hajónk végre lerakja terhét, akkor tetemes mennyiségű sz@r távozik a tengerbe.

Egész Port Elizabethig kellett ehhez vitorláznunk, ahol is sikerült egy nagyon ügyes mindnes vitorlás szerelő / szervízelő srácot felhajtani.

Na ő volt az. S még az asztalhoz is hozott epokitot, hogy visszarakjunk egy kiszakított csavart.
(Nem mondom meg melyik Á-val kezdődő nevü leány szakította véletlen le az asztalt :D)

Az amúgy vidám természetű arc, végighallgatva a problémáinkat még nagyobb kacajra fakadt.
Bevetve minden ilyen irányú tapasztalatát egy légpumpázást javasolt! Úgy tűnt, nem először csinál ilyesmit.

S akkor elkezdődött a művelet. Mindenki élénken asszisztált. Az izgalom a tetőfokán. A pumpás megoldással szemben voltak korábban ellenérzéseink (miszerint nem lenne jó berobbantani a tartályt magunkra), de ekkorra már mindenki meghozta a kompromisszumos döntést. Ha kell, hát nyomassuk meg!

A srác fejenálva tartotta a pumpacsövet a túlfolyó nyílásához. A lányok hátrább, a fiuk előrébb húzódtak. Egy ekkora művelethez egy skipper, de minimum egy fedélzetmester kell, szóval Csabi kezelte a pumpát. Nyomta és húzta, először kézzel, majd lábbal.....     de semmi.

Nem jó, mondja az arc.
Körbe kell tekerni valamivel, mert ereszt a cső körül a levegő. Na ekkor jött az erősítés... a lányok személyében, akik bevetették a konyharuhát!

Cső beteker, srác visszafekszik, mindenki rendkívül feszült megint, egy újabb lélegzet (ki tudja utána lehet-e levegőhöz jutni), az adrenalin felszökik... összehangolt műveletre kerül sor! Elhangzanak a parancsszavak (egy halzolás 20 csomós szélben a kanyarban sincs ehhez képest), s akkor!  Na jó ennyire nem volt durva... de majdnem.

... hát látni kellett volna azt a megkönnyebülést, ami akkor kiült az arcokra. (illetve láthatjátok, mert felvettem slowmo-ban :)

Elindult és csak dőlt a cucc, egy hatalmas barna felhőt képezve a hajó mellett a vízben :)
Huh. s megint csak huh.

Ez kőkemény volt. Bennünk volt nagyon, hogy még egyszer ezt a halgyilkos műveletet nem kellene eljátszani, így a csapat kinevezte a megreparált wc-t tartalék kisvécének és utána a szokásos: feljebb húztuk a lobogót és megittunk egy kör manőver italt az izgalomra.

Nna, ez lett a vége a waste tank saga-nak.
(s mikor visszaadtuk a hajót, akkor mélyen hallgattunk a 3-as fokozatú incidesről...)

A Port Elizabeth albumban van még pár vonatkozó kép és videó persze:
Album: Port Elizabeth hazafelé menet