Carriacou - Tyrell öböl és Sandy Island

Carriacou szigetén dél felé vitorlázva  csak aludni áltunk meg a Tyrell öbölben.

Későn ékeztünk, fürdés, főzés és eső. A szigeten már érződött, ami Grenadán frontálisan szembejött: bármelyik illanatban ki tud alakulni a semmiből egy trópusi esőcske, ami 3-5 perc után felszívódik, de mindenestül: se felhő, semmi...

Így aztán (nameg a nyílt tengeri terep miatt is) akár teljes szivárványt, dupla szivárványt is lehet látni.

Grenada utá észak felé hajózva is megálltunk Tyrell öbölben, de csak mert ránksötétedett. Reggel korán átlibegtünk a 3 mérfőldre lévő Sandy Island-ra. A hely neve gyakorlatilag mindent elárul. Egy homokzátony néhány pálmával kis pici szigetek takarásában. Az állandó passzát szél és a hosszú homokos partszakasz miatt a kyte-osok is szeretik.

Az öböl hívogat, a partszakasz csodás. Itt aztán bevetettük a SUP-ot, snorkel cuccokat, napolajat, mindent, ami egy kellemes strandolós naphoz szükségeltetik.

Namost: a SUP egy hullámzó, szeles, áramlattal súlytott tengeröböl közepén (ahol kikötöttünk egy bójára) a legkíválóbb eszköz arra, hogy a) tök hülyét csinálj magadból (próbálsz egyensúlyozni egy állandó mozgásban lévő deszkán), b) elsodródj úgy a vízben, hogy a környező katamarán hajókról sorban ki akarjanak menteni...

Végül persze a dinghy csónakkal szedtük össze egymást. Engem Kristóf és Gábor kapart össze, majd utána Annát én szedte össze Kristóffal. Valahogy úgy szálltunk be a csónakba, hogy én kerültem a motorhoz, szóval a dinghy vezetést egy amolyan SUP mentős learning by doing akció keretében sikerült magamévá tenni. Már úgy nagyjából...

Na, de ezt leszámítva a Sandy Island csodás, egy amolyan minden amerikai túristát ide hozunk, képeslap gyanús homokos, sznorizós, pálmafás kis sziget.

Nézzétek a képeket:
Album: Carriacou - Tyrell bay and Sandy Island
Video - Sandy Island

Élet a hajón... the waste tank saga

Ez a bekezdés csak azért jön létre, hogy lássátok a vitorlás élet minden aspektusát. 

Szóval ez nem ez luxus karibi ócenjáró hotel, hanem egy 44 lábas vitorlás hajó.

Amikor átveszed a vitorlást, akkor A) a te felelősséged, hogy minden létező berendezést és használati tárgyat leellenőrizz, hogy megvan és működik, B) s ugyanilyen állapotban szolgáltasd vissza azokat.

Namost: a vitorlás bonyesz dolog. Van benne minden, így hirtelen nem árt, ha kicsit géplakatos, villanyszerelő és vízszerelő leszel egyben, valamint értesz a belsőégésű motorokhoz, tudsz vitorlát varrni, s még ki tudja mit.

Persze, ha valami tönkremegy, hát az sem feltétlen gáz, de meg kell szereltetni. S ez általában nem olcsó…

The waste tank story….

Megvan az az érzés, amikor búvármaszkban és sznorival felszerelkezve fejestállva a vízben egy kiszuperált, széthajtogatott vállfát próbálsz feltornászni a hajó egyik vízszint alatti kiömlőnyílásába, annak reményében, hogy sikerült egy dugulást végre elhárítani és kiömlik kb. 100 liter szar a nyakadba?

Ha nem sikerül, az gáz - mert rohadtul el van dugulva az egyik WC. Ha sikerül, háááát, azt asszem nem kell ecsetelni. De amikor megindul, jó ha nagyon gyorsan úszol.

Hol is kezdjem?

Kezdetben volt  a SZAG….

    … penetráns és a semmiből jött… 

Ezen a vitorláson kettő WC van. Mindegyik pumpás rendszerű. Aki volt vitorláson tudja, aki nem, annak úgyse tudnám elmagyarázni. De a lényeg, hogy az egyik közvetlen a vízbe ereszti a végterméket, a másik pedig egy tartályba gyűjti, amit le lehet engedni egy szeleppel. (Ennek itt a Karib térségben nincs jelentősége, de van a világnak olyan helye, ahol nem szabad bárhol üríteni, ezért van ez a pufferes megoldás.)

Aztán jött a TÜNET: használat után a cucc nem az alsó kiömlőnyíláson, hanem a tartály túlfolyóján ömlik ki. Na ez vízszint felett van és jól érződik :)

Aztán jött a tanakodás: na az nem létezik, nyisd ki, csukd be a szelepet, nem úgy, de úgy, pumpáld, állj meg, nem jó, folyik, nem folyik. Rengeteg szarakodás (pun intended ;) után, az ítélet: ez a tartály bizony nem ürül a tengerbe. A gravitációs elven legalábbis nem. Valahol eldugult. Full stop, literally :D

S végül: hát valamit kellene ezzel kezdeni, valahogy ki kellene dugítani. Sokféle megoldás kínálkozik: pl. jó lenne egy szippantós kocsival leszívatni a trutyit. Már Grenada után hajózunk és eddig semmilyen megállóban nem sikerült ezt leszervezni.

Túlnyomással nyomassuk ki! Hát ezt végül is leszavaztuk, mert félő, hogy ha visszacsap a trutyi, avagy, ha nem a dugó ereszt, hanem valami más, akkor nem a tengerbe, hanem a hajótestbe robban be a 100 liter jóság. Senki nem akar magára robbantani ekkora mennyiségű kakkantót.

S így maradt az alulról-hátulró, visszafelé behatolós mutatvány.

Először a vállfa. Kudarc. Egyszerűen 80 cm hosszan egy vékony drótdarab úgy látszik nem képes érdemi változásokat eszközölni egy dugulásban. 

Szereztünk egy vékony, ámbár merevebb slagdarabot. Hurrrá :)

Nos, most ott tartunk, hogy a slagdarabbal jó mélyen behatolva sem sikerült a Sandy beach-be ereszteni a waste tank tartalmát. Egyszerűen nem megy át. Kénytelenek vagyunk tovább hajózni, egyetlen WC-vel, ami valljuk be, azért érezhetően rontja a hely komfort fokozatát…

Folyt köv. (Remélhetőleg.)

Grenada

Utunk legdélebbi pontja Grenada, St. George Town kikötőjében kötöttünk ki.

Grenada egy nagyobb sziget, a város is büszkélkedhet egy nagyobb templommal, így egy igazán hangulatos yacht kikötőre számítottunk, éttermekkel, kocsmákkal…

Ehhez képest az egyetlen kikötő volt, ahol nem jött se Kenny, se John, se senki elénk, hogy bójára rakjon. A kikötő személyzet zárás előtt lelépett, így lényegében nem fogadott senki. Nyolcvanhat kör kavarnyászás után végül az éjszakát a hajóbenzinkúton egy konténerrakodó mellett töltöttük. Nyílt láng használata szigorúan tilos….

Hashtag-ekben: konténer, olajszag, varázslatos, eső, rum, konténer, szétesett, romos, eső, hajszerkezetek, dudálás, színes, rum, barátságos, eső, konténer, rum.

Akárhogyis: 10 napja nem voltunk kikötőben, így mindenki  rácuppant a tusolóra. A lányok szép ruhát húztak, s bevettük a kikötőt. Rejtőt idézi az egész öböl. A teherrakodó bejárata, mindenhol kiszuperált vontatók, konténer rakodók és szállítók, műhelyek, illusztris arcok mindenhol, színes omladozó épületek, még a komphajót is Ruhm Runner-nek nevezik. 

Az öböl túloldalán végre megtaláltuk a tuti éttermet: BB’s Crabback családi étterme. Hatalmas. A kaja fergeteges volt, a hangulat a tetőfokára hágott. BB két kör rumra hívott meg minket és személyesen szervezte le a másnapi Grenada overland kirándulásunkat. 

A túra: Columbus öble, vízesés, fűszeres csóka, szerecsendió üzem, csokigyár, egy csodás ebéd, utána rum lepárló és őserdei tavacska. Megtanultuk többek között, hogy a szerecsendió gyümölcséből finom lekvár készül, valamint, hogy a bemutatott Rivers rumot messziről kerüljük el.

Grenada egy fűszer sziget, rengeteg szerecsendió mindenhol. Aztán meg nagyon tagolt, nincs egyetlen egyenes útszakasz sem. Egyfolytában hegyi szerpentinek, keskeny vonalvezetéssel. A hajón nem, hát itt sikerült beszédülni a forgolódástól. Vezetőnk Duffy vendégszeretete jeléül a dzsungelben fűszerágyas rummal kínált, amit persze ő is fogyasztott nagy bőszen… persze mindezt meg azelott, hogy elindultunk volna a szerpentinen lefele ;)

Ja és az esőerdőről jutott eszembe: Grenada időjárása először változékonynak tűnik. Minden 15 percben fordul egyet és esik. Kb. 2.5-3 percig. Utána meg süt, meg párát nyomat. Meg lehet pusztulni. S kezdődik előröl. Szóval nincs ebben semmi változatosság. Ha 10 perce nem volt zuhi, akkor keress egy féltetőt...

Ezzel el is telt a kirándulós napunk. Másnapi terv: szippantós kocsi, gyors mosás, bevásárlás s legkésőbb 9-kor indulás.

Nnnna. 

Pontosan 12.30-kor futottunk ki :)

… mert: a mosás körülményes, a ruhák nem száradtak meg (ezért hajónk minden létező pontján ruhák lógtak), plusz észrevettük, hogy a boom tartó csavar eltört, cserélni kell (vitorlás körökben úgy tartják, hogy ez egy fontos elem), stb.

De legalább a szerelés alatt volt egy kis lopott időnk bejárni a várost. Megnéztük az erőd környékét, a templomot, meg még egyszer a kikötőt. Az emberek varázslatosak, színesek, kissé komorak, de kedvesek. Hihetetlen lassan élnek, hajszerkezetekben verhetetlenek és valami genetikai programozottság miatt (vagy az állandó benzinszag miatt?) sokan elhízottak. Mindegyiknek akkora a koffere, mint egy rinocérosznak. (Jó, általánosítottam, mert nem mind, lásd illusztráció.)

Képek:
Album: Grenada

Tobago Cays - marine park

Tobago Cays … 

Tobago Cays egy tengeri természetvédelmi terület.

Egy csodálatos atoll, néhány pici homokzátonnyal / szigettel, fehér homokkal, türkizkék tengerrel és védett élővilággal. Ennek megfelelően csak bójára lehet kikötni és ki kell fizetni a marina park belépőt is.

Egy csodálatos gyöngyszem a Grenadin-szigetek közepén és ennek megfelelően rengetegen látogatják. Az öböl tele van szebbnél szebb vitorlással. 

A vízben tengeri csillagokat és teknősöket filmeztünk és láttunk egy ráját is a homokon. A szigeten találkoztunk különféle gyíkokkal és szabadon mozognak a nagytestű leguánok is.

A megszokott vendégszeretettel találkoztunk: már kikötéskor jött John, segített bójára tenni a hajót, felajánlotta, hogy készít nekünk homár vacsorát (kb. 40 USD) és szeretettel vár a szigeten f7 magasságában. Homár, languszta? Nem tudom, ezeket sosem tudom megkülönböztetni.

Az időjárás trópusi, a vacsora kalandos volt. 

Azt kell tudni a környékről, hogy a meleg ellenére (vagy éppen azért) kb. 1 perc alatt kialakul egy kellemes szeles zivatar, ami 5-6 perc után úgy levonul, hogy felhőt se lehet látni az égen. 

A vacsora alatt (kb. tábori körülmények, szabad ég alatt) háromszor szakadt ránk az ég, az asztal úgy nézett ki, mint egy kiöntött homár mészárszék.

De kemények voltunk: egyrészt viharkabátban végigültük az egészet (amit persze az összes többi asztal lelkesen fényképezett...), másrészt minden létező eszközt bedobva (pl. sörösüveg, fog, stb.) törtük a rákpáncélt. (Alapból egyetlen villát kaptunk az étel mellé. Mármint fejenként egyet, nem összesen ;)

Büszkék is voltunk magunkra egészen addig, míg egy francia csóka a szomszéd asztalnál hihetetlen profizmussal és gyorsasággal felbontott és betolt három rákot, míg mi a sajátunkkal szerencsétlenkedtünk…

A dinghy-ben hazafelé a hullámokkal szemben még egyszer kiöntöttük magunkat…

Szóval azoknak ajánlom ezt a típusú trópusi vacsorát, akik a víz és az ázás minden formáját különösen kedvelik, s nem bánják, ha a ráklé hullámokban folyik a viaszkosvászonról az ölükbe.

Az élmény olyan meghatározó volt, hogy bejelentkeztünk Szilveszter napjára is egy ugyanilyen körre. (Az Újévet itt tervezzük köszönteni pár nap múlva…)

Képek:

Album: Tobago Cays

Videó:

Video: Tobago Cays

Canouan-sziget - ahol a Karácsonyt töltöttük

Meghitt és esős Karácsonyunk volt...

Zátonyokat kerülgetve és nagy szélben értük el Canouan szigetét, a szél még a dinit is majdnem lefújta a fedélzetről, mikor lekötöttük... Huh.

A sziget pici, nem több, mint 4-5 km az egész keresztbe-hosszába. A nyugati oldalon egy kis öböl, az egyetlen hely, ahol bójára lehet állni, s ez pont a Tamarind Beach hotel és Yacht club előtti partszakasz.

Ez egy erősen stilizált fotó lett a Tamarind Beach-ről... Óh Karácsony :)

S mivel ma van Karácsony napja, így megünnepeltük azt szépen. Előkerült a műfenyő, az égősor, Melinda hozott otthonról beiglit (!), én is villantottam a még Mustiqueon vásárolt candi cane-eket és Péter hozott Underberget, szóval volt mivel koccintani a rumon kívül is. (Az amolyan német Uniqum.) De itt még azért nem teljesen tudtunk átszelleműlni. Elég nagy hőség volt ahhoz, hogy ne legyen se fehér karácsonyunk, se a kandallót ne kelljen beröffenteni.

készültünk :) kis Karácsony, nagy Karácsony :)

Úsztunk, sznoriztunk, s igen! Az első hely, ahol teknősöket lehetett látni. Nagyon aranyos jószágok. Békésen legelésznek a tengerfenéken. Simán lehet velük úszni, mert nem túl gyorsak a kancsa lábaikkal. Szóval gopro kamera elő, s el is készült az első néhány tengeri felvétel:
Videó: Turtle Life
Tudom, hogy nincsenek véletlenek. Igazából csak eljött Jézuska és teknőst kaptunk ajándékba. :D

S ha már kiúsztunk... Gyorsan benéztünk a hotelbe is. Nem tűnt csumpi helynek. Péter kapcsán, aki már vágyott egy nyugodt alvásra a parton, gyorsan megkérdeztem, hogy mennyi egy egyágyas szoba az éjszakára. A 411 USD-s ára elriasztott bennünket. A jelenet egy kicsit paródiába illő volt. Amikor becsoszogtam úszás után egy fürdőgatyában és egy búvármaszkkal a kezemben a hallba, csurog belőlem a víz a márványra és visszakérdezek az árra: de ugye kelet karibi dollár? S jön a válasz, hogy nem-nem, amerikai. Na akkor kell kihúzni magunkat és szépen megköszönni, hogy még meggondoljuk a dolgot. De tetszik a kecó!! :)

De!! Az is kiderült, hogy be lehet fizetni a karácsonyi büfévacsorára. Hát kapva kaptunk az ötleten, s így aztán a Tamarind hotel személyzete egy igazán hangulatos kis estét varázsolt nekünk Karácsonyra. Volt ott sok finom étel terülj-terülj asztalkán, meg trópusi hangulat (háromszor is esett vacsi közben) s egy kedves vörös ruhás énekesnő, aki igazi karácsonyi és más lágy dalokkal lengte be a környéket. Szuper volt :)

már kirendeltük az italokat...

s aztán hoztak mindenféle finomat, pl. ilyen bundázott rákokat.

Érdemes az albumban a videókat is nézni: egyrészt az eső miatt, meg lehet látni, hogy Csabi az énekhanggal a háttérben is szeret sokat magyarázni... :)
Meg ne kérdezzétek ki volt az énekesnő kísérője, de ott mellette töltötte az estét a színpadon. Hát, elég furcsa látványt volt...

S persze a hajónk díszfénybe öltözött az éjszakára.

a kapaszkodóra került a fénysor, nem a fára...

Teljesen más:
Meg lehet nézni azt is megint, hogy milyen egy lajtos hajó, amiről édesvizet (füdéshez) lehet vételezni. Aztán meg ez volt az a reggel, amikor konstatáltuk, hogy eldugult az egyik WC. De erről majd másik bejegyzésben...

Képek:
Album: Canuan, Xmas

Mustique - a privát sziget

Mustique... hát megálltunk itt is.

Megérte, mert szép hely, de olyan az egész mintha belecsöppennél egy golfklub életének a közepébe.

Vityilló...

A szigetre kis sportrepülők szállnak le. A kikötés pontosan négyszerannyiba kerül, mint más normális szigeten. Az öbölben a személyzet és a vendégek elektromos golfkocsi szerű járgányokkal járnak, s az egyetlen élelmiszer és general bolt mellett - hogy a bevásárlás fáradalmait ki lehessen pihenni - egy kávézó cukrászda is szolgál a The purple house nevű lila ház közepén.

De van pl. egy autentikus halpiac. Mondjuk a környéken válogatott conch kagylókkal rakják ki az ágyások szélét is, de még a szemétdomb is ezzel a kagylóval van kikövezve.

The purple house

halpiacon... megjött a zsákmány.

Nem véletlen megy ez így. Az egész sziget ugyanis magántulajdonban van. Ottjártunkkor pl. esti rendezvény volt, ami ugyan az éjjeli órákban már publikus volt, de előtte a szigeten lakók és a szigetet üzemeltető cég alkalmazottai voltak csak hivatalosak. Hmmm. (Végül nem mentünk partizni, mindenki pihenni akart.)

Nos, azért persze megnéztük a szigetet. Én persze nem figyeltem Csabi instrukcióira, így mikor Gáborékhoz csapódva kidingiztünk a partra meglepődtem, mikor Anna mondta, hogy nem mehetek csak úgy fel a hegytetőre, mert az ott már magántulajdon... Sóhaj...

kicsit giccses, de itt így megy ez...

Aztán kettéváltunk, én bőszen fotóztam, majd mindent nyomtam fel egyből a google maps-re, ami persze bíztatott erre. Épp elújságolom, mikor Gáborék mondják, hogy itt azt is kérik, s szabály, hogy ne fotózd a magánbirtokokat, vagy ha már fotózod, akkor ne publikáld ki. Puff. Ezt jól elszúrtam. Gondolom most nem annyira szeretnek... De basszus, a 21. században élünk :)

s perzse még egy giccses naplemente...

Nos reggel is visszatértünk, mert olyan, de olyan jó volt egy "rendes" helyen kávézni egyet, s ha már kifizettük a kikötést... (Perzse itt is megtapasztaltuk a felső rétegek keservét, ahol az idősebb hölgy - a párja legszélesebb közönye közepette - fejtegette, hogy a legdrágább szállásban is bizony van kivetnivaló, s sajnálatos, hogy nem tudja mindegyik hitelkártyáját minden helyen használni.)

Békésen kávézók. Pl. itt van Csabi, akinek nincs hitelkártyája és úgy boldog... :)

Érdekes volt látni, hogy a helyi boltban az egész sziget személyzete a karácsonyi bevásárlást intézte...

Nagy reményeink, hogy a szigeten körbekocsikáznak majd minket, ott dőlt meg, hogy az amúgy méregdrága program költsége duplázódott volna, mert nem férünk be egyetlen elektromos kocsiba.

Na jóvan, igyunk kávét, oszt hagyjuk ezeket a pöffeszkedő gazdagékat. Irány Canouan szigete.

Képek:
Album: Mustique - Basel bar

Ja még annyit, hogy egy bazi nagy óceán járót is láttunk Bequiából kihajkózva Mustique felé....

Bequia - Port Elizabeth

Az első állomásunk a Grenadine szigeteken Port Elizabeth Bequia

szigetén.

Hangulatos kis városka: öreg tengerészek, halászok, bárok, éttermek, zöldség és gyümölcspiac. Itt több csapatra oszlottunk. Bevásároltunk, feltöltöttük a készleteket, vettünk gyümölcsöt, méregdrága ivóvizet és mobilnetet a Digicelltől. 

A parton a whaleboner fogad. Bálnacsontokkal kirakott betérő...

A piacon a zöldséges arc különösen érdekes jelenség volt. Totál be volt tépve és nagyon kedves volt. Miután végigkóstoltuk a felhozatalt, vettünk mindenféle trópusi érett gyümölcsöt: mangót, kétféle passion fruit-ot, star fruit-ot, valami nagy egzotikusat (ami viszont másnapra ránk rohadt), meg ilyesmiket.

piaci kofa...

a másik zöldséges... gyümölcs, répa, fű... van itt minden :)

Több körben kipróbáltuk a helyi kávézókat, elintéztük a mosatást és még egy művészlélek orvossal is sikerült konzultálni (Petinek fájt a torka). A doki szerint arrafelé nem szokás betegnek lenni, orvoshoz pláne nem járnak az emberek, mondta is: - Maga itt miért beteg? Miért nem élvezi inkább a nyaralást? Ne csinálja ezt már... de azért adott valami orvosságot is. Érezhető volt, hogy nem túl sok pácienssel van dolga. Így a praxisát összekombinálta egy műteremmel, meg kiállítással, hogy több látogatót vonzzon be. Furcsa.

lajtos hajó, illetve ők intézték a mosást is nekünk...

Port Elizabeth-en érzékeltük először, hogy a kis dinghy csónakunk nem a legszuperebb. Itt-ott befolyik a víz, a motor kicsit köhécsel, szóval lesz vele gond. Nekem személy szerint csak annyi bajom volt, hogy a dinghy-hez leggugolva szétrepedt a gatyám… 

Este vacsiztunk és zenés táncos mulatságot tartottunk egy olyan helyen, ahol volt élőzene. Stílusos belépőm közepette (gondoltam nem a bejáraton, hanem a korláton átlendülve érkezem) sikerült tovább repesztenem a gatyám a közönség nagy örömére. Innentől tulajdonképpen egy oltári nagy repedést hordtam némi gatyával álcázva...

Lauránál a buli előtt jól meg is etettek... Jajj ide vissza kell még menni egyszer!

jó kis topogós buli kerekedett... na de ehhez inkább a videós összefoglalót ajánlom :)

Kristóf a buli felénél már a zenekarral és a tulajjal is koccintott, ahogy fogytak a rumos koktélok (boat fuel, s hasonló csodás italok) egyre nagyobb lett a boldogság és a haverkodás.

Nem kellett altatni bennünket. Sőt éjjel a fedélzeten, szabad ég alatt is aludtunk s még az esőre sem ébredtünk fel. Mondtam is Kristófnak, hogy nagyjából és egészében eggyé váltunk a természettel és az elemekkel. :D

Képek:

Album: Bequia - Port Elizabeth
S egy videó az esti táncos mulatozásról a Laura's étteremben :)
Videó: Laura's party night

Befejezésül: Laura's éttermébe menjetek be ha erre jártok. Igazi családias, fűtött hangulatú hely. Nézzétek a videót, ahol a tulaj és a szemályzet is velünk bulizott :)

Saint Vincent - Wallilabou öböl

Saint Vincent, Wallilabou, a kalóz öböl...

Elhagyjuk a Pitonokat és Saint Vincent felé vesszük az irányt. Élvezzük a nyílt tengert, a nagy hullámokat. (kb. 20 csomós negyedes szélben vitorlázunk, 3+ méteres hullámok, a kilengésünk már több, mint vicces.)

A vitorlásunk fel van szerelve auto pilottal (iránytartó automatika), de mi azt kikapcsoljuk. Csaba jó érzékkel beállít engem és másokat is a kormány mögé irányt tartani. Egyrészt vagány dolog egy ekkora teknőt terelgetni, másrészt ez a legjobb ellenszer tengeribetegség ellen. (A kabin ilyenkor olyan, mint egy mosógépbe oltott szauna. Pár perc és garantált a rosszullét.)

nagyobbacska hullámokon lovagolunk...

Saint Vincenten is találkoztunk azzal a jelenséggel, hogy már az öböl felé közeledve jönnek kis csónakkal “segíteni”, eladni pár dolgot, mutatni az utat a tuti bójához, stb.

A barátunk Kenny evezős csónakkal érkezett és minket kért meg, hogy ha már segít, akkor vontassuk be a kikőtőbe… hát bevontattuk. Kikötöttünk ahova mutatta, majd persze átkötöttünk másik biztonságosabb bójára.

A Grenadine szigetek egy része Saint Vincent és a Grenadine Szigetek országhoz tartozik. (A másik, délre eső fele a szigeteknek pedig Grendához, szóval senkit ne tévesszen meg a név.) 

Mindenesetre most lépünk be egy új országba, így megint az első a papírmunka (skipper beugrik a hivatalba clearance-t intézni). 

Ezek után léphettünk partra a Wallilabou öbölben.  

Wallilabou egy nyugodt öböl, egyetlen célunk, hogy itt megaludjunk a hajón, aztán holnap irány tovább délre.

A Wallilabou öböl tulajdonképpen egyetlen kocsma-étterem, nincs is igazán település. Arról híres, hogy itt forgaták a Karib-tenger kalózaiból a Dead Man's Chest epizódot. A díszletek egy része itt maradt (koporsók, stb.), de nyitottak egy múzeumot is, mindenféle régiséggel telepakolva.

koporsókkal lehet itt találkozni... 

Jobb dolgunk nem lévén, beültünk sörözni.

Jó érzékkel megkérdeztem a pincérlányt, hogy az ő nyelvén hogyan mondják, hogy thank you. Nézett értetlenül és persze válaszolt, hogy thank you :)
Kreol nyelv ide vagy oda, itt az angolt beszélik...

a sör annyira fogyott, mint a net... mindenki a mobilján lóg :)

Képek:

Album: Saint Vincent felé, majd Wallilabou bay
Video:
Video: Sailing to Saint Vincent

Saint Lucia - Soufriere öböl

Martinique utáni első megállónk Saint Lucia.

Ez egy nagyobb kiterjedésű sziget, azonban eredeti célünk a Grenadin szigetek, így itt (is) csak egyetlen éjszakát töltünk a Piton hegyek lábánál. 

S volt taxink, ami kivitt a partra! A háttérben a kis Piton.

Egy Soufriere nevű településen vagyunk (szabad fordításban 'sulphur in the air'), s látogatható a vulkán is, aminek kénes kipárolgása ihlette meg a város névadóját és ami nagyban meghatározza a környék enyhén záptojást idéző aromáját is. (Állítólag az egyetlen vulkán a karib térségben, ami kocsival is megközelíthető.)

A képen nem annyira látszik, de ott van a sár bugyogó...

Meglátogattuk a vulkánt, meg persze a Toraille vízesést. Helyi vezetőnk tanácsára vittünk törölközőt, amit végül nem használtunk, mert nem áltunk be a vízesés alá. (Vagy én nem is értem miért erőltette ezt a törölköző dolgot.) A vízesés szép-szép, de amennyibe került, egy Niagarát vártunk volna… :)

Toraille vízesés

A Pitonok, amolyan vulkanikus kúphegyek (?) csodásak, látványosak, a városka maga egy amolyan elvarázsolt gyöngyszem.

Van itt hevenyészett buszpályaudvar (ahol elvesztem), borbély, templom, minden. Csak olyan, mintha 50 évvel ezelőtt megállt volna az idő…

Jellemző utcácska a Soufriere városkában

Miután sikerült Csabában is oldani a kulturális sokkot (meg persze a helyiekben, akik nem értették valószínűleg, hogy miért törölközővel járjuk a várost), már-már szóba is tudtunk elegyedni velük. Az első dolog, ami beugrik nekik rólunk magyarokról, természetesen az a foci és természetesen Puskás. Hihetetlen. Végül beültünk egy kocsmába, ahol volt wifi (!), s az internetet konkrétan egy dobozban kaptunk meg (ezer éves wifi router elnyűtt dobozán grafittal ráfirkálva a jelszó) s persze ittunk pár sört. Nagyon jó volt feloldódni a városka hangulatában.

Focirajongó...

A nagy többség itt is fekete és katolikus. Várják a Karácsonyt, van karácsonyi díszítés a pub-ban, s állítottak mindenki karácsonyfáját is! :) Persze elég szüreális, így 28 fokban az utcán egy műfenyővel, de persze azért fotózkodtunk. Kisgatyában, törölközővel és sörökkel...

O Tannenbaum...

Igen, igen... Nem annyira meghitt mint otthon. Hát nem jött át nekünk sem a karácsonyi áhitat, de majd legközelebb. Otthon vagy valamelyik alpesi országban.

Imhol a képek:

Album: Saint Lucia

S egy filmes összefoglaló is:
Video: Santa Lucia - Soufriere

Élet a vitorláson

Milyen az élet a vitorláson?

Nyolc ember összezárva egy nagyon kicsi helyre.

Rosszul mondom, mert 8 ember és a cuccos.

Aki még nem volt vitorláson (pl. én sem):

A vitorlás egyben egy pici, de jól felszerelt apartman, nappali-konyhával, hűtőszekrénnyel, pici hálófülkékkel, mosdókkal. Másfelől meg a gépházban laksz: a motor, a pumpák, a kötélzet, a vitorlázat, a dinghy, annak a motorja…  sorolhatnánk még: a kapitányi panel, a navigációs felszerelés, a jelző zászlók, az életmentő cuccos, a rádió, s a fentiekhez a rengetek pótalkatrész, szerszámok, olaj és üzemanyag kannák, láncok, vágók, minden.

A cuccos:

Mondanom sem kell, 8 ember 3 heti ruhája sem pici, de mi azért hoztunk pluszba egy SUP-ot, egy kis bőrönd méretű profi drónt s egyebeket. S akkor ehhez jön a másfél-kétheti élelem, amit ott helyben a közeli boltban szereztünk be.

Bevásároltunk: 960 EUR-nyi kaját sikerült venni :)

Namármost: 

A hajó nem a hatalmas gardróbjáról híres, a konyhában sincs felső szerkénysor. A hálófülke, mint két összetolt gyerekágy minimális pakolási lehetőséggel, a mosdó egyben WC és zuhany, s amikor megpróbálod besuvasztani a dolgokat, akkor hirtelen egy kétszer ekkora teknőre vágysz. 

Pakolj okosan, semmit ne hagyj elől. A terep hepehupás, +-20%-ot simán dőlünk a hullámokon. Ha elől hagyod a tányért, kamerát, gépet, az rövid úton leejti magát. De már kezdünk belejönni. (én pl. a táska 90%-át a táskával együt elsütöttem az ágy alá, valszeg sosem lesz rá szükség. (Bezzeg a búvár igazolványomat s a napelemes power bankot otthon felejtettem.)

S elég nehéz rendet tartani: a folyamatos hánykódás az entrópia növelésének kedvez. 

Aztán:

Nyolc ember együtt egy kis helyen: na ez igazi kihívásnak ígérkezik. Szó szerint együtt lakunk: hajón fogunk aludni minden nap. A reggeli, ebéd, vacsora szintén nagyrészt a hajón lesz. Ha valaki WC-re megy, azt mindenki hallja, annál is inkább, mert az öblítés egy hangos kézi pumpával történik (na így menj ki éjszaka közepén dolgodat végezni)

Szigorú beosztás szerint vagyunk: felváltva végezzük a főzést, konyhai kisegítő tevékenységet, a fedélzet mosást, a mosdók takarítását, stb. Mindezt kb. 2 naponta. 

S ezeken felül, mikor kihajózunk,  mindenki végzi a rábízott feladatot: kötelek / vitorlázat (fok és fővitorla felhúzás, engedés, feszítés), kormány, iránytartás, hajómotor, stb.

Kezdjük felszedni a szálakat és a vitorlás szakkifejezéseket is.

A kabinban meleg van. A fedélzeten meg kinn vagyunk, ahol szél van és tűz a nap. Ugyan van árnyékolás, de támad az UV alulról, felülről. Egyszóval: folyadék és napvédelem mindenek előtt.

Az idő ugyanakkor kellemes: éjjel (reggelre) lemegy 20 celsius környékére. Napközben meg a 30+ fok van. (Pontosítok: nappalra 26-28 fok volt az időjárásjelentés alapján.)

A páratartalom a maximumon. 

Időközben született még egy bejegyzés, hasonló témában, de persze már az út későbbi szakaszán, sokkal több élménnyel és tapasztalattal.

Lehet spoiler, de belinkelem ide a képeket:
Album: Vitorlás élet az öbölben

Nyílt tengeren - irány Saint Lucia

Irány a nyílt víz.

Ma kihajóztunk, búcsút intettünk a Gyémánt Sziklának is, s teljes vitorlázattal elindultunk délnek Saint Lucia felé.

Először járunk a nyílt tengeren: amikor megszűnik a szigetek takarása, akkor az óceán felől érkező hullámok nyugodt időben is megnőhetnek akár két-három méteresre is.

Ezen ponton világossá vált mindenkinek, hogy miért mindig a szigetek nyugati oldalán hajózunk ill. kötünk ki, illetve miért nem megyünk el Barbadosig. 

nyílt vizen előre...

Kb. 15-20 csomós negyedes, ill. feles szélben hajózunk olyan 5-6 csomós sebességgel délnek. 

Csaba beállított minket (először engem, majd Ágit is) a kormány mögé: azon túl, hogy hatalmas élmény egy ekkora hajót irányon tartani, a legbiztosabb módja, hogy ne legyek rögtön tengeribeteg. 

Nem kell kapkodni, csak finoman, mintha lovat mosnál, mondja Csabi :)

szereztem vitorlás UV pólót. Nem égtem le, cserébe mintha papagáj lettem volna... :)

Kristóf lelkesen beavatott a vitorlázás fortélyaiba. Itt szakértő módon a szelet figyeljük épp a bimini felett.

Mi az a bimini? Nyugi, én sem tudtam: árnyékoló vászontető féle. De ma olyanokat is tanultunk, hogy lazy jack. Nnna. :)

Lekopogom: eddig nincs bajom a tengeribetegséggel, s nem hagytam ki egyetlen étkezést sem! :)
Scopolamin rulez.

A helyi időjárásnak megfelelően gyakoriak a záporok. Eddig minden napra jutott 3-4 zápor, s egyik sem tartott 3 percnél tovább. Trópusok... Most is keresztezte egy ilyen az utunkat, de ügyesen kinavigáltuk, így csak a szele ért el minket.

S persze a környék nagy vitorlás paradicsom, sok szép hajót lehet látni errefelé.

egy fából épített kétárbócos "kalózhajó"

Lassan megérkezünk Saint Luciára.

Ez már egy másik állam, itt be kell jelentkezzünk (vámkezelés). Eddig francia felségjel alatt hajóztunk, most a bejelentkezés / vámvizsgálat után már Saint Lucia zászlaját fogjuk felkötni. (Update: aztán sosem váltottunk, maradtunk végül végig francia zászló alatt.)

Saint Lucián egy Soufriere nevű öbölbe / településre érkeztünk (de erről majd egy másik bejegyzésben)

előttünk az egyik Piton hegy...

S itt kell említést tenni a környéken oly népszerű "fogadó bizottságról". Utunk során aztán megtapasztaltuk, hogy a Grenadine szigeteken nincsenek kikötők, így jellemzően horgonyozni lehet, illetve bójához kötni. Minden öböl előtt jött valaki elénk, aki egyrészt segített a bójára állásban, másrészt intézte (gondolom jutalékért) a bójadíjak beszedését, ill. eladott ezt-azt, ha szükségünk volt rá. Általában vicces neveket választottak magunknak és csónakjuknak, így könnyű volt megjegyezni, hogy kivel egyeztettünk korábban.

itt ő jött elénk segíteni a kikötést...

épp bójára tesz minket emberünk...

Raktam fel képeket:

Album: Open sea, Saint Lucia felé

Összefoglaló videó, ha valaki azt szereti:
Video: Open Sea - Saint Lucia felé

Sailing the Martinique - kihajózunk: Les Anses-d'Arlet

Kihajózunk!

Na ez az a nap, amikor hivatalosan is átvettük reggel a hajót a charter cégtől. (Ugyan az előző éjjel már a hajón aludtunk, de még nem vihettük el...)

Az átvételi eljárás tényleg nem ment ripsz-ropsz. Az egész eltartott úgy 11-ig. (S pont ezért el is vetettük, hogy áthajózzunk Saint Luciára... majd másnap.) A charter cég embere eleve nem jött korán, plusz át kellett venni a leltárt s utána jöt a sok-sok iránymutatás.

A kikötőből még a segítőnk kormányozta ki a hajót, majd búcsút intett, kiugrott s ezzel megkezdődött a hajózós életünk is a vizen.

hogyan működik a horgony-csörlő... csak járó motorral - magyarázza.

Ismerkedés a dinghy-vel és a lyukakkal rajta... ekkor még csak tudtuk, de nem sejtettük, hogy ott be fog jönni a víz...

partközelben hajózunk...

A cél az volt, hogy kipróbáltuk a hajót, minden felszerelést és vitorlát, valamint a dinghy-t is.

Vitorlásra érzésem szerint születni kell. Nem kicsit bonyesz, de Csabiék biztosak a dolgukban... Majd idővel megszokom. Három hétig ez lesz végül is az otthonunk.

Fok, grósz, port side, star board side, szél alól, dinghy (bocs, ha valamit rosszul írok), s megannyi mást tanultunk. Meg azt, hogy hogyan kell fogni a kötelet (ne úgy, mint a kutya farkát), pumpalni a WC-t, s olyanokat is, hogy a háromnegyedes szél csak tolja a hajót, mert ezen nehéz vászon vitorla van, mint a viaszkosvászon...

Hasitunk, 12-18 csomós szelünk van. Nagyon jó érzés :)

A hajóhoz kapott logbook-ot (vagy mit?) az első 300 méteren vitte el a szél a tengerbe. (Vannak ilyen balesetek.) Beugrottunk volna érne, de Csabi nem engedte. Asszem jól döntött. Nem halasztuk ki. Nyugodjon békében!

ezt megkerülve értük el Anse-d'Arlet öblét

Első utunk északi irányba a Gyémánt szikla magasságában a Petit Anse d’Arlet öbölbe vezetett. 

A hajón aludtunk, de előtte megejtettük az első úszást a tengerben, kipróbáltuk a SUP-ot is, s végül a dinghy-vel kimentük a faluba (Bourg d’Arlet vagy Anses-d'Arlet) egyet koktélozni. A stég egyenesen mintha pont a helyi katolikus templomba vezetne.

mint kiderült, a SUP tökéletes bárpultnak is...

Azt kell tudni, hogy Martinique lakosságának 95%-a római katolikus. A népesség döntő többsége fekete (creol), s a szertartásokat sokkal intenzívebben élik meg, mint nálunk. Már messziről hallani lehetett a közös éneklést (s ott full tele volt a templom, az összes ajtó és ablak nyitva, s mindenki énekelt).

jellegzetes stég egyenest a kis templomba vezet... hangulatos kis hely.

A szertartás után - ezen a szép keddi napon - ha már összejöttek, akkor elindult a zenés táncos mulatozás, amit már csak a hajónkról hallgattunk végig kb. éjfélig.

Latinos helyi dalokat adtak elő, erős reggies beütéssel. Amikor a banda a pörgős dobokra épített alapritmusra felénekelte a Csendes Éjt, akkor értettük meg: megérkeztünk.

S persze megvolt az első naplementénk is.

s ezután minden nap lement a nap!

Csabitól megtanultuk, hogy a szigetek nyugati fele hajózhatóak jobban, ott vannak bójázható öblök és kikötők, mert a passzát szél keletről fúj, így keleten mindig hullámzik. Ettől fogva így minden nap végén giccses naplementében volt részünk...

Képek:
Album: Sailing out - Martinique
S egy videó is:
Videó: Sailing Martinique

Martinique - Rum majd beköltözés a hajóra

Martinique szigetén:

A szigeten egy kerek napunk volt rá, hogy kicsit körbenézzünk és beköltözzünk a vitorlásunkra.

A térség a rumjairól híres, így leszerveztünk magunknak egy kocsit és célba vettük a Trois Riviéres rum lepárlót. Ez egy kiszuperált hely, már nem működik, viszont így nem kellett belépőt fizetni és a boltjukban mindenféle rumot lehetett kapni, pl. a Clément-et is, ami jobbnak bizonyult, mint a "Három Folyó".

Gépesített volt a termelés, még szélmalom is volt ott...

S igen, elkészült az első csapatkép:

nagyon lelkesen, pedig akkor még... nem is tudtuk mi vár ránk :)

Kisérőnk tolmácsolásában megtekintettük a cukornádast és a rumkészítés folyamatát, valamit bekóstoltunk pár felest, mielőtt bevásároltunk a helyi töményből, már csak, hogy szokjon még összébb a csapat. :)

Tekinthető az első manőveritalok egyikének, mert ezután ráfordultunk a kikötőre... :)

Melinda jól tartotta magát. Várandósan vágott bele a kalandba, ő csak ezért nem iszik, de minden alkalommal beszámoltuk őket is... két fővel :)

S akkor tényleg ráfordultunk a kikötőre: irány Le Marin, ahol a Star Voyage nevű charter cég csak ránk vár, hogy beköltözzünk a hajóra, ami három hétig lesz az otthonunk és életünk. Mármint gondoltuk mi... A valóságban persze elküldtek, hogy majd ebéd után a kései délutáni órákban lesz esedékes, hogy berakjuk a cuccunkat, s a hivatalos átadás csak reggel. (Csabi próbálkozott olyanokkal, hogy addig hova tehetnénk le a cuccot, meg elmennénk vásárolni, de a csajszinak valami fixációs problémája volt, mert rendre csak az jött vissza, hogy a hajóra még nem lehet becuccolni...) Szóval miután a leányzó nem volt túl segítőkész, a csapat egyik fele cuccra vigyázott, míg a másik elköltött majd 1000 eurót kajára a közeli ábécében.

A beköltözés:
Hát erről készült külön egy kis videó összeállítás:
Video: Beköltözés
... amiben látható, hogy Kristóf - miután szó szerint kiitta a büféből az összes Duval-t - elmélyülten vigyáz a cuccokra, valamint milyen elképesztő logisztikai kihívás ennyi cuccost (csomagok + kaja) bevarázsolni a hajóba.

Felvigyázók... Kristóf nem sokat aludt előző este (sem)
S ekkor még nem tudtuk, hogy a kóla nem fog elfogyni. Több sör kellett volna ehhez a klímához...

Megjegyzés: ezen a klímán valahogy nem csúszik a kóla a rumhoz. A helyiek sem kólával tolják. Szóval ha rám hallgatsz: felejtsd el a rumos kólát.

Most egy kicsit előre szaladok: a beköltözés (ami másnap reggel zajlott le) persze egy hivatalos procedúra: egyrészt kapunk egy leltárt, amit Csabi és Kristóf (a két skipperünk) tételesen végigellenőrzött. Utána meg jött a charter-es szaki, aki rengeteg instrukcióval látott el minket. Nekem két perc alatt besokkalt az agyam, de Csabiék lelkesek voltak, mindent nyugtáztak és kipróbáltak.

Ez már másnap: emberünk lelkesen magyarázza a dinghy motor rejtelmeit

De vissza az aznap délutánhoz: a becuccolás:

már a hajón a legénység...

Csabi teszteli a fedélzeten alvást... menni fog az :)

volt cucc bőven...

Gábor első látásra nagy barátságba került a dinghy-vel...

Miután a bevásárlás, beköltözés közepette az ebéd kimaradt, már nagyon éhes volt a csapat. Rumon és sörön kívül semmi nem volt bennünk. Így tehát a környék legjobbnak mondott éttermében, a Zanzibárban költöttük el a vacsoránkat. A konyha kíváló, az ételek isteniek voltak :) Óh be kár, hogy ide végül már nem tudtunk visszamenni sem másnap, sem utána...

minden étel csodás formában került a tányérra. Nyami!

Ági jellemzően behúzza a legegzotikusabb kajákat: a tengeri sün krémét fotózza...

S nagyon jó volt látni, hogy a csapat alapvetően szeret enni, inni és aludni (van aki fogások között is tud szunnyantani egyet). S mindegy, hogy ki hogyan éli meg a (másik) kajáját,  mindenki isteni ételeket fogyasztott...

desszertre várva... 

S ezután irány a hajó... Az első éjszakánkat töltöttük el együtt a kikötőben lévő hajónkon :)

Szokni kellett, hogy nincs túl sok hely. Az alvókabinban meg pláne. S ott is ketten kell osztozni rajta. Mikor Csabi elmondta, hogy senki cuccát nem akarja látni az alvókabinokon kívül (sem a szalonban, sem a fedélzeten), akkor már láttam, hogy ennek fele se tréfa. Így történt, hogy a cucc 90%-a maradt a táskában, ami szerencsére befért az ágy alá. Most már elmondhatom, hogy ezután három hétig egy három aktatáskányi polcon éltem a gardrób életemet...

Fotók:
Album: Martinique - rum és beköltözés a hajóra

A beköltözésről készült egy külön kisfilm is:
Video: Beköltözés